Az RRACE MONO Motoros Nonprofit rdekvdelmi Szervezet egyik f clkitzse volt az idei vre az, hogy elrje a Gpjrm Felelssg Biztostsra (GFB) vonatkoz rendelet mdostst. A 190/2004. (VI. 8.) Korm. Rendelet rtelmben ugyanis, a forgalombl ideiglenesen kivont gpjrmvekre a kivons idtartamra a GFB djfizets is szneteltethet, kivve a motorkerkprok esetben. (1.sz mellklet 6. bekezdse)
gy hiba is vonatnnk ki a tli hnapokra motorkerkprunkat ideiglenesen ( ez egyszeri 1000 Ft-os kltsggel s egy okmnyirodai ltogatssal knnyen elintzhet ), a ktelez biztosts tovbbra is medd kltsgknt jelentkezik.
Szervezetnk slyt mutatja, hogy elegend volt mg tavasszal (Budapest Motorkillts) egy formlis egyeztets a GKM illetkesvel ez gyben, s felvetsnk rt flekre tallt.
2007. jlius 1.-tl lpett hatlyba az a mdosts, mely a gpjrmvek felelssgbiztostst tbb ponton is mdostja. Ez neknk, motorosoknak is rmteli hr, hiszen a mdosts kvetkezmnyekppen kikerlt a rendeletbl a motorosokat diszkriminatvan rint passzus, mely szerint nem lehetett a motorkerkprok ktelez felelssgbiztostst szneteltetni.
Ezt a bekezdst azonban a most hatlyba lp rendelkezs az albbiak szerint mdostotta:
"6. (1) A biztostsi szerzds forgalmi engedlyre ktelezett gpjrmvek esetben sznetel, ha az zemben tart bemutatja a gpjrm forgalombl trtn ideiglenes kivonst igazol forgalmi engedlyt, vagy a hivatalbl trtn ideiglenes kivonsra vonatkoz hatrozatot. A sznetels a bejelents napjtl kezddik s legfeljebb a kivons tartamnak forgalmi engedlybe bejegyzett lejrtig, vagy a gpjrm ismtelt forgalomba helyezsig, de legfeljebb hat hnapig tart. A djfizets kezd idpontjra az e mellklet 3. pontjnak (1) bekezdsben foglaltakat kell alkalmazni. Ha az zemben tart az jbli zembe helyezst hat hnapon bell nem jelenti be, a szerzds rdekmlssal megsznik."
Termszetesen tovbbra is szem eltt kell tartanunk, hogy a kivons hossza nem lehet tbb, mint 3 hnap, klnben a bnuszunk emelkedst kockztatjuk vele.
Lovsz Gergely
RRACE MONO