motorblokk
Üdvözöllek honlapomon
Üdvözöllek honlapomon!
 
Az oldalon megtalálhatsz mindenféle motoros hírt,egy-két tesztet,vezetés-
tecnikai cikkeket,informá-ciót és híreket a
2007-es Dakar
Rallyról,valamint egy motoros GYIK-et,amiben
a motorokkal kapcsolatos műszaki fogalmakkal lehet ismerkedni.
Kellemes böngészést!
 
 
 
 
Motoros dolgok
 
Dakar Rally 2007
 
Ringek
 
Paintball
 
Szavazás
Milyen fajta motorod van?

Sport
Naked
Cross
Enduro
Chopper
Quad
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Linkek

  

 

 

 

 
Quad
Tartalom
 
Útvonal

 Útvonal

Ahogy az már lenni szokott, Párizsban hozták nyilvánosságra a 2007-es Dakar-rali részletes útvonaltervét, amelyről eddig csak annyit lehetett tudni, hogy mely országokat érinti a mezőny, most azonban már az is hivatalos, hogy az egyes napokon melyik lesz a rajt és melyik a célállomás, valamint hogy a kettő között hány kilométert kell megtenniük a versenyzőknek.
A verseny össztávja 8696 km, ebből a szelektív szakaszok hossza 5010 km. A leghosszabb szakasz Mauritániában (817 km) lesz.
Szalay Balázs, mint a szervező ASO közép-kelet-európai képviselője, ott volt a sajtótájékoztatón, úgyhogy az útvonalról természetesen ő is beszélt.
\"Az idén talán könnyebb lesz eljutni a szünnapig, mint tavaly volt, utána viszont következik egy dupla maratoni szakasz, amelynek során kétezer kilométert kell megtenni mindössze egy szervizzel, ráadásul pokoli nehéz szakaszok lesznek ezek - mondta Szalay. - Ezért aztán szerintem a soron következő Dakaron nem a szünnapig esnek majd ki sokan, hanem utána. Ami még érdekes, hogy az egyik marokkói pályán a kamionosok másfelé mennek majd, mint az autósok és a motorosok, mert szűk szerpentineken kell átverekedni magunkat, amelyeken a kamionok egy-egy kanyarba esetleg nem tudnának befordulni.\"
Újítás, hogy a szervezők hat narancssárga autót a mezőny elé küldenek, ők a verseny előtti héten Dakartól Atarig teljesítik a versenytávot visszafelé, és amellett, hogy több tízezer pólót osztanak szét az afrikaiak között, brossúrákat is adnak nekik, hogy miként vigyázhatnak magukra, hogy miként kell biztonságosan autóversenyt nézni. Az autókban három-három francia rendőr ül, ők néhány falubelit kiképeznek arra, miként tarthatnak rendet a verseny idején.
Nem szokványos még, hogy az utolsó napi Dakar-Dakar szakasz a Rózsaszín tó partján már nem számít bele a versenybe, afféle show jellegű párosversenyt azért láthatnak majd a nézők, és természetesen a szokásos, ünnepélyes díjkiosztó ceremónia is ott lesz.
A viadalon 250 motoros, 187 autós páros és 88 kamionos trió áll rajthoz.

A részletes útvonalterv

Portugália
Január 6. Lisszabon-Portimao (össztáv: 495 km, ebből szelektív szakasz: 120 km)
Spanyolország
Január 7. Portimao-Málaga (össztáv: 500 km, ebből szelektív szakasz: 60 km)

Marokkó
Január 8. Nador-Er Rachidia (össztáv: 649 km, ebből szelektív szakasz: 252 km)
Január 9. Er Rachidia-Ouarzazate (össztáv: 679 km, ebből szelektív szakasz: 405 km)
Január 10.Ouarzazate-Tan Tan (össztáv: 775 km, ebből szelektív szakasz: 325 km)

Mauritánia
Január 11. Tan Tan-Zouerat (össztáv: 817 km, ebből szelektív szakasz: 394 km)
Január 12. Zouerat-Atar (össztáv: 580 km, ebből szelektív szakasz: 542 km)
Január 13. Szünnap, Atar
Január 14. Atar-Tichit (össztáv: 626 km, ebből szelektív szakasz: 589 km)
Január 15. Tichit-Nema (össztáv: 497 km, ebből szelektív szakasz: 494 km)


Mali
Január 16. Nema-Timbuktu (össztáv: 615 km, ebből szelektív szakasz: 516 km)
Január 17. Timbuktu-Nema (össztáv: 590 km, ebből szelektív szakasz: 571 km)
Január 18. Nema-Kayes (össztáv: 746 km, ebből szelektív szakasz: 257 km)



Szenegál
Január 19. Kayes-Tambacounda (össztáv: 458 km, ebből szelektív szakasz: 260 km)
Január 20. Tambacounda-Dakar (össztáv: 576 km, ebből szelektív szakasz: 225 km)
Január 21. Dakar-Dakar (össztáv: 93 km, ebből szelektív szakasz: -)
Össztáv: 8696 km, ebből szelektív szakasz: 5010 km

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
Számláló
Indulás: 2006-11-02
 
Programajánló
  • 2007 szept.14.
  • EVO Gyorsulási Verseny
    Időpont: 2007.09.14., péntek
    Helyszín: Hungaroring

    2007 szept.15.

    IV. Motörbörze és kiállítás
    Időpont: 2007.09.15., szombat
    Helyszín: Tatabánya

    2007.szept.15.

    IV. Martfűi Motoros Buli
    Időpont: 2007.09.15., szombat
    Helyszín: Martfű, Zsófia-Vadnarancsos

  •  
     
     
    Chat
    Név:

    Üzenet:
    :)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
    Szavazás
    Legyenek-e az oldalon Foma-1 és/vagy MotoGP hírek és tabellák?

    Igen,legyen mindkettő
    Csak Forma-1 legyen
    Csak MotoGP legyen
    Ne legyen egyik se
    Leszarom
    Szavazás állása
    Lezárt szavazások
     
    Napi vicc

    A kamionsofő egy út menti étteremben bécsi szeletet rendel.Éppen elé teszik, amikor három bőrruhás motoros lép be,s egyikük se szó,se beszéd , elveszi a  sofőr tányérját és átviszi a saját asztalukhoz.A kamionos mukkanás nélkül fizet és távozik.

    -Figyelitek srácok-rikkant a legnagyobb hangú-ez vagy beszari,vagy nem tud bunyózni.

    -Valószínűleg vezetni se tud-szól közbe a pincér- mert épp most lapította palacsintává a motorotokat.

    További motoros viccek

     
    Naptár
    2024. Március
    HKSCPSV
    26
    27
    28
    29
    01
    02
    03
    04
    05
    06
    07
    08
    09
    10
    11
    12
    13
    14
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    27
    28
    29
    30
    31
    01
    02
    03
    04
    05
    06
    <<   >>
     

    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre