Hírek : Palik: nem úgy mentem, mint az őrült |
Palik: nem úgy mentem, mint az őrült
2007.01.19. 15:41
Továbbra is a Palik László, Darázsi Gábor duó áll a legelőkelőbb helyen a magyar autósok között a 2007-es Dakar-ralin.
A Palik Racing Team párosa a csütörtöki szelektív szakaszon ugyan "spórolt" a Nissannal, ám a 34. helye így is remek - az összetettbeli 25. pozíció pedig egészen parádés!
Palikék a lehető legkevesebbet kockáztatták az Ajun el-Atrusz és Kayes között kijelölt 257 kilométeres "pályán", ami teljesen érthető, hiszen a versenyző szeretne a roppant erős mezőny első harmadában végezni.
- Vigyáztunk a technikára és magunkra - foglalta össze tömören a csütörtökjét a pilóta. - Technikás, gyors, éppen ezért veszélyes útvonalat jelöltek ki a szervezők. A tempó nagy volt, az autót folyamatosan lehetett csúsztatni, de, ha nem figyeltél, könnyen nekicsaphattad a kocsit valamelyik fának. Mivel én szerettem volna elkerülni a Nissan leamortizálását, ezért nem úgy mentem, mint az őrült, számunkra az volt a legfontosabb, hogy tartva a helyünket, nagyobb gond nélkül eljussunk a célba. A tervet tökéletesen teljesítettük, úgyhogy megint szuper napot zártunk.
A csapat hangulata remek, mindenki mosolyog, hiszen egyre közelebb a dakari végállomás.
- Miután rendre a mezőny első harmadával érünk a táborba, mindig tudunk fürdeni és aludni, ezért egyáltalán nem vagyunk fáradtak - folytatta Palik. - Velem együtt jókedvűek a srácok, örülünk, hogy ebben a pokolian erős versenyben a huszonötödik helyen állunk. Persze, ez nem azt jelenti, hogy már ünnepelnénk! Százszázalékos a koncentráció, mert tudjuk, még most is elbukhatunk mindent. |
|